Lambda Systeme | Otthonfelújítási program

Otthonfelújítási program

Melyek a támogatás igénylésének főbb feltételei? 


2021. január 1-jét követően elindult felújításoknál kérhető a támogatás.
Felhasználható anyagköltségekre és a munkadíjakra egyaránt (50-50% arányban)

A felújítás költségeit az igénylő – együttes igénylés esetén az igénylők egyike – saját nevére szóló,
b) az általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, illetve szolgáltatásnyújtásról kiállított, és
c) a felújítással kapcsolatos tervezési, építési, szerelési munkálatok tekintetében egy vagy több, a vállalkozási szerződés vagy szerződések szerinti vállalkozó által kiállított olyan számla fogadható el, amelyről a vállalkozó az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 10. számú melléklet 1. pontja szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítette.

A támogatás az 5 százalékos általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla vonatkozásában nem vehető igénybe.

A legalább egy gyermeket nevelő családok, a várandósság 12. hetétől a szülőkkel élő gyermek legfeljebb 25 éves koráig igényelhetik

Megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermek esetén nincs életkori határ
A támogatásra házaspárok, élettársak, gyermeküket egyedül nevelő szülők egyaránt jogosultak 
Elvált szülők esetén az a fél kérheti a támogatást, aki a közös gyermeket neveli (ha megosztva nevelik a gyermekeket, osztozhatnak a támogatáson).

Az igényléshez legalább 1 éves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszony szükséges (ez lehet felsőoktatási jogviszony vagy munkaviszony, amit maximum 30 napra szakítottak meg az elmúlt 1 évben).

A munkájukat elvesztő állampolgárok is igényelhetik, náluk az utolsó 3 hónap álláskeresési járadékát is figyelembe veszik.
A nyugdíj mellett végzett bármely munkavégzés is számít.
Köztartozás-mentesség elvárás az igénylőktől.

 

Hogyan kell igényelni a támogatást?

Teljes mértékben biztosított az elektronikus ügyintézés, mindössze egy egyszerű szerződést kell kitölteni és aláírni.
A felújítás során gyűjtött számlákat a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, tehát a támogatás utólagosan kapható vissza.
Az Államkincstár 30 napon belül elbírálja a benyújtott kérelmet, és engedélyezés esetén 5 napon belül kiutalják a megítélt összeget.
Ezt követően, 6 hónapon belül a Kormányhivatal ellenőrzi, hogy ténylegesen megvalósult-e az a felújítás, amelyre a támogatást felvették.

Támogatható építési tevékenységek
•    víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának
kiépítése vagy cseréje,
•    fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen
helyiséggel,
•    fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló
energiaforrások alkalmazását is,
•    az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési
munkálatokat,
•    a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács
felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
•    tető cseréje, felújítása, szigetelése,
•    égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
•    klímaberendezés beépítése, cseréje,
•    napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
•    belső tér felújítása, ideértve
             a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
            a galériaépítést,
            a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
            a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
            a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
            a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
•    a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás
céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
•    kerítés építése,
•    gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
•    terasz, loggia, erkély, előtető építése,
•    térburkolat készítése, cseréje,
•    télikert kialakítása,
•    amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül – a
12/2001. kormányrendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák,
•    alapozási szerkezet megerősítése, valamint
•    beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.