Lambda Systeme | Sokan hozzák előre a lakásvásárlást

Sokan hozzák előre a lakásvásárlást

Az ingatlanközvetítő adatai szerint az országos lakásárindex ismét emelkedésnek indult a második negyedévben három negyedév után.

Javíthatnak az ingatlanpiac második félévi számain a városi családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) igénybe vevők előre hozott vásárlásai a Duna House várakozása szerint.

A hazai ingatlanpiac mintegy 44 ezer adásvétellel zárta az első félévet az ingatlanközvetítő becslése alapján, ez időarányosan elmarad a 2023-ra várt, éves 90–110 ezer tranzakció alsó értékétől is – jelezte csütörtöki közleményében a vállalat.

A Duna House-csoport nemzetközi pénzügyi közvetítő cége, a Credipass a CSOK mellé még biztosan felvehető, államilag támogatott hitelek iránti, fokozott érdeklődésre számít a második félévben. Az ingatlanközvetítő adatai szerint az országos lakásárindex ismét emelkedésnek indult a második negyedévben három negyedév után. Az előző negyedévi csökkenés után országszerte újból emelkedett a panellakások árindexe, míg a téglaépítésűek esetében keleten további csökkenést, a nyugati országrészben pedig újbóli erősödést mutatnak az adatok.

A közleményben jelezték: Budapesten a második negyedévben a XVIII. kerület is csatlakozott azok közé a fővárosi kerületek közé, ahol az új építésű otthonok átlagos négyzetméterára meghaladta az egymillió forintot, így már 16 budapesti kerületben kértek egymillió forint feletti négyzetméterárat az új építésű projektek lakásaiért. A budai II. kerület 2,5 millió forintot meghaladó, új lakásokra vonatkozó négyzetméterárral átvette a legdrágább fővárosi kerület címet az I. kerülettől.

Júniusban a fővárosban a legfőbb vevői motiváció az ingatlanbefektetés volt, míg a vidéki területeken a nagyobb ingatlanba költözés dominált.

Forrás: www.magyarhirlap.hu
Kép forrása: www.magyarhirlap.hu