Lambda Systeme | Otthonfelújítás - A te számlád megfelel az áfatörvénybe foglalt feltételeknek?

Otthonfelújítás - A te számlád megfelel az áfatörvénybe foglalt feltételeknek?

Az építőipart elképesztő módon átrendezte és fellendítette az idén január 1-jén megjelent otthon- és lakásfelújítási támogatási program. 

Nem csak az alapanyagárak, de az anyagárak és szakmunkási díjak is az egekbe szöktek. A számlával igazolt felújítási költségek, de legfeljebb 3 millió forint lehet a támogatás összege. Az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhetnek.

 

 

Új helyzetbe kerültek a támogatást igénylők, mind pedig az építőiparban tevékenykedők, hiszen az eddigiekben egy szolgáltatásnyújtó nyugta is elegendő volt, abban az esetben,

-ha az adott munka összege nem érte el a 900.000 forintot és a fizetési mód készpénzes volt, illetve

-ha a magánszemély sem igényelte a számlát.

„Ez a szabály most sem változik, ugyanakkor támogatás igénybevételéhez mindenképp szükséges az áfatörvény szerint kiállított számla, ezért a magánszemélyek oldalán is jelentősen megnőtt a számlaadásra vonatkozó igény. Ez mind a szolgáltatást nyújtók, mind pedig a megrendelők oldalán egy – a korábbi gyakorlathoz képest – megváltozott adminisztrációs folyamatot igényel, amin végső soron sok pénz múlhat" – mondta Tancsa Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere a haszon.hu-nak.

Ami még rendkívül fontos, hogy rendelkeznie kell magyar adószámmal a szakipari munkát elvégző cégnek, amennyiben az külföldi. Ezt a magyar adószámot a számlán is fel kell tüntetni. Könnyen elveszíthetjük a támogatást, ha olyan számlát igénylünk vissza az államtól, amelyen a magyar adószám nem szerepel.

Ez jelentős odafigyelést igényel a számla kiállítójának, hiszen teljesítenie kell az adóhatóság felé történő adatszolgáltatási kötelezettségét.

Ha valaki nem biztos a számlázási feltételek maradéktalan teljesítésében, javasoljuk szakértő bevonásával történő eljárást.