Lambda Systeme | Összefogott a munkaerőhiány ellen három magyar nagyvállalat

Összefogott a munkaerőhiány ellen három magyar nagyvállalat

Az építőipari munkaerőhiányon kíván segíteni három magyar nagyvállalat: iparági összefogás keretében, saját forrásból hozták létre és hivatalosan is megnyitották a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontot, ahol 12 építőipari szakmát tanulhatnak a diákok és szerezhetnek piacképes tudást.

A Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpont Nonprofit Zrt. közölte, a több száz millió forintos beruházással létrehozott duális képzőhelyet a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. alapította. A vállalatok hosszú távú célja, hogy növeljék az építőipari szakmák elismertségét, és vonzóvá tegyék az építőipart a fiatalok számára.

Hivatalos adatok szerint az elmúlt 10 évben 170 ezerrel csökkent a nappali szakképzésben tanulók száma, ami 31 százalékos visszaesés a korábbiakhoz képest.

  • 2018-2020 között évente átlagosan nagyjából 4700 (iskolarendszerben 1500) ember sajátított el kifejezetten építőipari szakmát, de vannak olyan képzések is, ahol évek óta drasztikusan csökken a létszám.
  • Kőművesként 2018-ban 614-en, 2020-ban viszont már csak 433-an végeztek.

Ha ez a trend nem változik, akkor a jövőben a szakmunkáshiány további emelkedésére lehet számítani.

Súlyos gondokat okoz, ha nem érkezik utánpótlás

Magyarországon a régóta fennálló, több szinten – a szakképzett, a diplomás és a fizikai dolgozóknál egyaránt – jelentkező munkaerőhiány folyamatos kihívást jelent az építőiparban.

A tartós szakemberhiány komoly problémákat okozhat hosszú távon, növelheti a különböző építkezési projektek időtartamát, és korlátozhatja az iparág tartós növekedését is.

A helyzet javítása érdekében jött létre a Tudásépítő-Team, amely 2022 szeptemberében fogadta az első tanulókat. Azóta 270-en vettek vagy vesznek részt az ágazati képzőközpont által szervezett oktatásban. Idén szeptembertől várhatóan további 100 tanuló csatlakozik a képzéshez, és a felnőttképzés előkészítése is folyamatban van.

A diákok a korábban megszerzett vagy folyamatban lévő iskolai végzettségüknek megfelelően 12 különböző építőipari szakma közül választhatnak szakképzést vagy technikusi képzéseket. A szakképzés 3 éves, míg a technikusi képzésekre beiratkozók az érettségi vizsgára való felkészítés mellett ötéves oktatásban vesznek részt.

Forrás: www.napi.hu
Kép forrása: www.pixabay.com