Lambda Systeme | Nem csak az árak, a termelés is hatalmasat ugrott júniusban

Nem csak az árak, a termelés is hatalmasat ugrott júniusban

2021 júniusában csaknem harminc százalékkal, egészen pontosan 27,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés az előző évhez képest, májushoz viszonyítva pedig 3,5 százalékos volt a növekedés- olvasható a Központi Statisztikai Hivatal oldalán.

Júniusban az épületek 25 százalékkal, az egyéb építmények 32,1 százalékkal bővültek. Az építőipari termelői árak 9,3 százalékkal nőttek a 2020-as év azonos időszakához képest.

Újonnan megkötött szerződések volumene is szárnyra kapott, 65,9 százalékkal mutatott magasabb értéket, mint tavaly júniusban. A magasépítésre vonatkozó szerződések 72,4 százalék, a mélyépítésre vonatkozóké 56,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőtti számoktól.

A nem várt drágulás az év második felére is kihatással volt, a termelői árak az építőiparban 9,3 százalékkal nőttek, a mélyépítés területén 7,2 százalék, az épületek építése 10 százalék, a speciális szaképítés 10,2 százalékos emelkedést hozott tavalyhoz képest. Az átlagos áremelkedés 8,1 százalékos volt.

3,7 százalékos volt az előző negyedévhez mérve az áremelkedés az első negyedévi 3,2 százalékos emelkedéshez képest.

 

 

Mindeközben a német építőiparban enyhült az alapanyagok hiánya olvasható a Magyar Építő Fórumon. Júliusban a mélyépítésre szakosodott vállalkozásoknál figyelhető meg a csökkenés, 40,5 százalékról 33,9 százalékra csökkent azok aránya, akik alapanyaghiánnyal küszködtek.

Romániában eközben a kormány hosszú távú megoldást keres. „A román kormány olyan rendelet elfogadására készül, amely lehetővé teszi, hogy a közberuházások elvégzésére leszerződött kivitelezők esetében az önkormányzatok ne a szerződésben előre rögzített alapanyagárakat vegyék figyelembe, hanem a statisztikai hivatal által megállapított drágulás alapján számolják újra a munkálatok értékét” - közölte a román fejlesztési minisztérium augusztus közepén. „Olyan kormányrendelet-tervezetet terjesztett be elfogadásra, amelynek értelmében az önkormányzatokkal közberuházások elvégzésére leszerződött kivitelezők kiegészítést kérhetnek az eredeti szerződés értékéhez képest, az önkormányzatok pedig újraszámolhatják a költségeket, figyelembe véve a statisztikai intézet által közölt drágulást. Többletköltség esetén az országos finanszírozású programoknál az önkormányzatok a szaktárcához fordulhatnak további finanszírozásért.” -hangsúlyozta Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata szövetség jelöltje.