Lambda Systeme | Még több magyar család kaphat támogatást a napelemes pályázaton

Még több magyar család kaphat támogatást a napelemes pályázaton

A kormány megemeli a lakossági napelemes pályázat első ütemének keretösszegét. Ennek köszönhetően mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult, megkapja majd a napelem telepítésére, illetve komplex, megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítésre igényelhető, vissza nem térítendő támogatást.

A magyar Helyreállítási és ellenállóképességi terv keretében meghirdetett pályázati felhívás a vártnál is nagyobb népszerűségnek örvendett, ezért megemelték az első ütem keretösszegét, így minden jogosult pályázó támogatáshoz juthat a közlemény szerint.

Emellett meghosszabbodik a projektek megvalósítási határideje, a pályázóknak napelemes rendszer kiépítése esetén fél évvel, illetve fűtéskorszerűsítési beruházás megvalósításakor nyolc hónappal több ideje lesz az energetikai fejlesztések megvalósítására. A szállítói előleg igénylésére vonatkozó szabályok egyszerűsítésével pedig csökkennek a kivitelezők adminisztratív terhei, hogy minél előbb megkezdődhessen a nyertes háztartások korszerűsítése.

A benyújtott pályázatokról a következő hetekben születik döntés.

 

Forrás: https://mehi.hu/