Lambda Systeme | Magyarok a világbajnokságon

Magyarok a világbajnokságon

A Vlkovszky Norbert és Márk András alkotta páros a német válogatottat megelőzve, a svájci csapat mögött lett második. Hozzátették azt is, hogy az ÉMSZ egy tetőfedő és szigetelő csapatot is indított a megmérettetésen, ezek egyaránt a negyedik helyen végeztek.

Ezüstéremmel tértek haza a magyar bádogosok az IFD Fiatal Tetőfedők Világbajnokságáról, Svájcból. A világbajnoki címet a házigazda Svájc csapata szerezte meg.

A 3 napos versenyen összesen 25 csapat indult. A felkészülési időszakban napi 10-12 óra jutott gyakorlásra, de a versenyen már csak alig 8 órát kaptak a versenyzők a minden eddiginél összetettebb és nehezebb feladatok megoldására. A szigetelő versenyszámban például nem engedélyezték az elektromos kéziszerszámok használatát, kizárólag hagyományos eszközökkel lehetett dolgozni.  A bádogos duó kiemelkedő 2. helyet ért el, míg a tetőfedő épphogy csak lemaradtak a dobogóról.

Az ÉMSZ szerint a magyar versenyzők munkáját más indulók is nagyra értékelték. Teljesítményük azért is megérdemli az elismerést, mert tapasztalataik szerint a legerősebb versenytársaknál – Ausztriában, Németországban, Svájcban – sokkal jobban megbecsülik a szakembereket. Magyarország a nemzetközi zsűriben is képviseltette magát: az ÉMSZ Vezetőségének tagja, Nemere Judit a bádogosok munkáját értékelte.

ÉMSZ-támogatóként a Ravago Building Solutions Hungary Kft. őszintén gratulál a hazai sikerekhez!

 

Forrás: https://ravagobuildingsolutions.com/hu/hu/