Lambda Systeme | Kávézó és rendezvényközpont lesz Tokaj nagy múltú fogadójából

Kávézó és rendezvényközpont lesz Tokaj nagy múltú fogadójából

Tokaj legrégebbi fogadóépülete, a 18. században épült Arany Sas évek óta védőhálóval letakarva, üresen állt a főtéren. A jövőben kiállító- és rendezvényközpontként, illetve kávézóként születhet újjá, és a kertjét is teljesen átalakítják. 

A július 27-i Közbeszerzési Értesítőben jelent meg a főtéren álló egykori Arany Sas Fogadó (sok helyütt Aranysas Szálló) felújításáról, környezetének átépítéséről szóló előzetes tájékoztató, az ajánlatkérő az idén bejegyzett Arany Sas Fogadó Korlátolt Felelősségű Társaság. A város első fogadóépülete országos műemléki védettség alatt áll, nemrégiben lekerült róla a romos, vakolat nélküli homlokzatot elfedő védőháló. 

A hirdetményből kiderül, hogy kávézó és rendezvényközpont funkciót kap a tervek szerint hamarosan kívül-belül megújuló épület. A nagy rendezvénytér az emelet déli, elbontott szobáinak helyén jöhet létre, a kávézót a földszinten alakítják ki. A munkálatok részét képezi az épület összes homlokzatának felújítása (kb. 1200 négyzetméteren), nyugati irányban új terasz építése (kb. 90 négyzetméter), a teljes tetőszerkezet cseréje, valamint a nyílászárók bontása és új nyílászárók beépítése a homlokzaton.

Az építtető egy modern reneszánsz kertet is létre szeretne hozni, „az itáliai reneszánsz kertek archetipikus elemei lesznek alkalmazva kortárs környezetben" – olvasható a dokumentumban. A belátást szőlőlugasok akadályozzák majd, középen a vízé lesz a főszerep. A nyugati oldalon egy orangerie, az északnyugati oldalon egy hűsölőház kap helyet a lugas alatt, ami nyáron hűs rendezvénytérként funkcionálhat. Az orangerie önállóan működik majd egész évben, kiállító- vagy rendezvénytérként, kávézóként, így minden közművel el kell látni. A kertben a gyermekeknek alacsony sövénylabirintus készül egyedi játszóelemekkel, a labirintussal szemben gyógy- és fűszernövényeket tartalmazó konyhakert jön létre. „Az egészet egy interaktív kertként kell kivitelezni, ahol tapinthatóak és illatolhatók a növények" – fogalmaz az ajánlatkérő.

A 18. század második felében épült Arany Sas egykor nagyhírű fogadó volt, szüreti bálokat is rendeztek benne, később szociális otthonként funkcionált. A 2010-ben induló ásatások során az udvaron értékes régészeti leleteket találtak. Már a 2000-es évek elején felmerült, hogy az épület felújításával és átépítésével négycsillagos szállodát alakítanak ki, 2010-ben pedig a munkálatok megkezdéséről szóltak a hírek. A Turizmus Online szeptemberben számolt be róla, hogy a vakolat leverésével kezdődik a szálló kivitelezése, a beruházó a felépítendő épület látványtervét tette a védőhálóra. A tervezett 170 ágyas hotelről, amelyet a Patricius Hotel Kft. építtetett volna, azóta nincs szó.

Forrás: www.epiteszforum.hu
Kép forrása: www.epiteszforum.hu