Lambda Systeme | Itt épít magának házat most a legtöbb magyar vidéken: mégis, mit tudhatnak?

Itt épít magának házat most a legtöbb magyar vidéken: mégis, mit tudhatnak?

Az országos tendenciával ellentétben Fejér megyében folytatódott a lakásépítési kedv élénkülése (a II. negyedévre a növekedés üteme számottevően felgyorsult). Az I. félévben az előző év azonos időszaki magas bázishoz képest is 66%-kal nőtt (országosan 6,8%-kal csökkent) az épített lakások száma - írja a HelloVidék.

Összesen 477 lakást vettek használatba, az év ezen szakában utoljára 2006 I. félévében adtak át ennél több lakást a megyében. Az új lakások 51%-a Székesfehérváron, 24 és 25%-a a többi városban, illetve községekben épült. A megyei szintű növekedés hátterében elsősorban a számottevően élénkülő megyeszékhelyi, illetve kisvárosi építkezések álltak.

Fejér-megye az egyik legváltozatosabb területe hazánknak: hegyek, síkságok, nagy tavak és folyók tarkítják, de Nyugat-Magyarországon itt található a legnagyobb megművelt, haszonnövényekkel beültetett termőföldterület is. A kedvező földrajzi fekvés és gazdasági fejlettség mellett a megye változatos és gazdag természeti és kulturális értékei is jó feltételeket képeznek a turizmus fejlesztésére.

Területe 4.359 km2, amely tíz statisztikai kistérségre és nyolc foglalkoztatási körzetre oszlik. A megyében 108 település található, ebből tizenhét városi rangú, közülük is kettő megyei jogú város: Székesfehérvár és Dunaújváros, amelyek az ország fontos gazdasági központjai is.

 

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/