Lambda Systeme | Év háza 2023

Év háza 2023

Az Év házán, a legrangosabb hazai, független, szakmai pályázaton május 22-ig nyújthatják be a – 2021. január 1-je után készült – munkáikat a tervezők családi ház és középület főkategóriákban. Újdonság, hogy ezúttal a társasházak között is keresni fogja a zsűri a leginkább példamutatót!

Az Év háza pályázat mára a legismertebb és legszélesebb körben érdeklődésre számot tartó építész szakmai elismeréssé vált, amely a magyar építészeti közélet részeként, széles szakmai támogatással, valamint a legelismertebb építészek zsűriben való közreműködésével másfél évtizede keresi a példamutató építészeti teljesítményeket, a zsűri által értékesnek ítélt épületeket.

„Az építészeti érték, mint fogalom meghatározása, napjainkban nem egyértelmű. Ez azonban nem csak azért fontos, hogy az adott épületről bármilyen szempontból megállapíthassuk, hogy a mai szempontok alapján „jó ház-e”, hanem azért is, mert számos épület keletkezési idejében akár valamilyen szempontból mérföldkő is lehet, amit felületes szemlélőként nem láthatunk. Gyakran úgy mondunk értékítéletet egy-egy épületről, hogy nem is ismerjük igazán, és főleg a történetét, a keletkezési körülményeit vagy éppen a jelentőségét egy adott korban. Számtalan példát láthatunk erre az érték megítélési problémára, ám ezek kapcsán jobbára eszköztelenek vagyunk. Ezért is fontos, hogy jobban megismerjünk épületeket, „benézzünk az ajtók mögé”, amelyre az idei Magyarország szép konferenciasorozat Év háza nyertes épületeit bemutató két napja remek lehetőséget kínál – ugyan csupán az Év háza elmúlt évekbeli nyertesei tekintetében, de talán ez is nagyon fontos és hasznos lehet.” – mondta Szoják Balázs, nívódíjas építész, a pályázat alapító kurátora az Év háza 2012 és 2022 közötti nyertes családi házait bemutató szakmai továbbképzés köszöntőjében, felhívva a figyelmet arra, hogy szeptember 14-én az elmúlt évek nyertes középületeit szemlézi majd a Magyarország szép sorozat.



A zsűri ezúttal is a két abszolút fődíj mellett a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai különdíjait és öt támogatói különdíjat oszt ki, valamint a szervezők idén is megkérdezik a nagyközönség véleményét mindkét kategóriában a közösségi oldalon indított szavazáson. A pályázatot az építőipar egyik legnagyobb építőanyag-gyártója, a Leier Hungária Kft. mutatja be és pályázat ezúttal is a legnagyobb építőanyag gyártók támogatásával zajlik. A családi ház kategóriában a Prefa Hungária Kft-nek és a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft-nek, a középület kategóriában pedig a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft-nek valamint a Meva Zsalurendszerek Zrt-nek köszönhetően adhat ki a zsűri különdíjakat. Ahogy ez már hagyománnyá vált, a támogatói különdíjak is mind szakmai díjak, hiszen azokat a zsűri ítéli oda.

Újdonság: társasházak is pályázhatnak!

A 2023. év újdonsága, hogy ezúttal a zsűri a leginkább példamutató társasházat jegyző építésziroda munkáját is különdíjjal jutalmazhatja, amelyet a főtámogató, a Leier Hungária Kft. alapított.
"Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt évekre jellemző élénk építési piacon sem enyhült jelentősen a szakemberhiány. Éppen ezért egyre keresettebbek a csekély élőmunkát igénylő előregyártott vasbeton szerkezetű megoldásaink, klímafalaink, klímafödémeink vagy akár az olyan részletmegoldásaink, mint az erkélyelemek vagy az előregyártott lépcsők. Ezek társasházépítők számára kínált előnyeire szeretnénk felhívni a figyelmet azzal, hogy az Év háza pályázat főtámogatójaként ezúttal a legjobb pályázó társasház tervezőit jutalmazzuk különdíjjal.” – mondta Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője.



Idén is szondázzuk a nagyközönség véleményét

Az elmúlt évek közönségszavazásán is jól látható volt, hogy a nagyközönség véleménye eltért a zsűriétől, hiszen a nem szakmabeliek mást látnak egy-egy épületben, mint amit a szakmai grémium keres, vagy egy épület kapcsán fontosnak ítél meg. Ezért Internom Ablak Kft. támogatásával középület kategóriában, családi ház kategóriában pedig az OTP Ingatlanpont Kft. és az OTP Pénzügyi Pont Zrt. támogatásával idén is lesz közönségszavazás.

Pályázati feltételek és határidők

Az országos, nyílt és nyilvános Év háza pályázaton az elmúlt valamivel több, mint két évben, azaz 2021. január 1-je után megépült családi házak, nyaralók, és idéntől társasházak tervezői nevezhetik munkáikat, illetve az ebben az időszakban elkészült középületek is a neves Bíráló Bizottság asztalára kerülnek. A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek nemcsak esztétikai, hanem környezeti és gazdasági szempontból is példaértékűek. Az Év háza díj jellegzetessége, hogy nem csak több éves szakmai tapasztalattal, hanem a fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára is elérhető pénzdíjas pályázat.

A pályaművek beadása: 2023. május 22. 16:00
Ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás: 2023. szeptember 29.
A pályaműveket elektronikusan a www.evhaza.hu weboldalon lehet benyújtani!
A pályázati nevezési díj összege bruttó 15.000 Ft/pályamű.

Zsűri tagjai 2023-ban

Elnök: Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke

Társelnökök:
•    Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
•    Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
•    Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke
•    Szoják Balázs, építész, az „Év háza” díj kurátora

Tagok:
•    Tóth Balázs, építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője
•    Dr. Tóth Elek, címzetes egyetemi tanár, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék

2022-ben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek:
•    Félix Zsolt
•    Fialovszky Tamás DLA
•    Karlovecz Zoltán
•    Répás Ferenc DLA

Forrás: www.tervlap.hu
Képek forrása: www.tervlap.hu