Lambda Systeme | Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a világörökségi Hollókőn

Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a világörökségi Hollókőn

A Hollókőn történt fejlesztés 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Széchenyi 2020 program Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pályázatán.

Hollókő önkormányzata közölte: néhány éven belül évi 30 ezerrel nőhet a látogatók száma, hozzátéve, hogy a falu turisztikai terheltsége nem nő, mert a fejlesztéseknek köszönhetően csökken a szezonalitás. A munkában az önkormányzat konzorciumi partnere volt a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft., a Visit Hungary Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Az Ófalu főutcáján, a jelenlegi Vár étterem helyén és környezetében gasztronómiai élményközpont létesült palóc gasztrotörténeti kiállítótérrel, főzőiskolával, kiszolgálóhelyiségekkel. A várat - az állagmegóvás mellett - számos interaktív látványelemmel gazdagították, így lehetőség van például tabletes idegenvezetésre a vár teljes területén. Az interaktív vártörténeti kiállítás mellett középkori szabadulószoba is várja a vendégeket, akik újonnan kialakított látogatói útvonalon járhatják be a vár minden szintjét.

A beruházás része volt a Dr. Román András Látogatóház bővítése, a Masinás vendéglő és a Millenniumi Emlékpark fejlesztése, valamint a parkoló bővítése. Hollókő Román András közreműködésével került műemlékvédelem alá. Az ő tiszteletére épült meg 2005-ben a nevét viselő látogatóház, mely információs és felfrissülési pont, az épület rendezvényeknek is otthont ad. Az eddigi parkolót további 57 személygépkocsinak elegendő hellyel, illetve 2 akadálymentes, családi parkolóval 257 férőhelyesre bővítették. (MTI)

Forrás: https://mfor.hu/
Kép forrása: https://utazaskatalogus.hu/