10 tévhit a passzívházakról!

Ytong passzívház

Közismert tény, hogy a világ energiaigénye egyre növekszik, ez pedig mind költség-, mind környezeti szempontból súlyos problémákhoz vezethet. Épületeink energiafogyasztását anélkül is csökkenthetjük, hogy kényelmünk rovására menne. Ennek egyik legjobb módszere a passzívház építése.

A passzívház olyan energiatakarékos épület, melyben a hőmérséklet fenntartása kizárólag a levegő frissen tartásához szükséges légtömeg fűtésével vagy hűtésével megy végbe. Ezekben az objektumokban a kiemelten jó komfortérzet párosul az alacsony fűtési energiaigénnyel. A hideg és meleg évszakokban egyaránt kellemes klímát biztosít hagyományos fűtő- és hűtőberendezések nélkül. A passzívház a kívánt hőmérséklet eléréséhez szükséges hőmennyiséget leginkább a nap sugaraiból fedezi, de segít benne az épületben tartózkodó személyek és műszaki berendezések által kisugárzott hő is. A fő cél a lakásban keletkezett hőenergia benntartása, ezért csak kifejezetten jól záródó ablakok beépítése javasolt.

Az első passzívház és ennek minősítési rendszere a német épületfizikus professzor, Dr. Wolfgang Feist nevéhez fűződik, aki 1991-ben építette első minimális energiaigényű sorházát Darmstadtban. Csak azok az építmények kaphatják meg ezt a titulust, melyek megfelelnek a Passzívház Intézet hivatalos minősítési rendszerének. A „Minősített Passzívház” kitüntetést hazánkban először 2009-ben adták át Boros Károlynak Tényőn felépített családi házáért. A minősítési rendszer azonban nem köti ki az épület típusát, irodaházak vagy iskolák ugyanúgy megkaphatják, mint lakóépületek.

Egy passzívház építése alapos tervezést és szakértelmet igényel, éppen ezért rengeteg tévhit is elterjedt vele kapcsolatban, ilyenek például:

1. Tévhit: Tilos ablakot nyitni.

Ennek éppen az ellenkezője igaz, egy passzív lakóépületben fontos, hogy legyenek nyitható ablakok. Ezt leginkább nyáron használják, hogy beáramoljon az éjszakai hűs levegő. 

2. Tévhit: Az építkezés nagyon költséges, nem térül meg.

Ellenkezőleg, a többletköltség alacsony, ha odafigyelünk az intelligens építési és építészeti megoldásokra.

3. Tévhit: Ha hideg van, nem lehet befűteni.

Minden passzívházban van fűtés, ha csak minimális is. Azokban az országokban sem kell a hidegtől tartani, ahol nem elegendő a napfény és az épületben termelődött hő a belső klíma fenntartásához, mivel egy ilyen épületben a hőmérséklet rendkívül lassan ingadozik.

4. Tévhit: A passzívház felépítése olyan költséges, hogy egy esetleges eladás során nem térül meg az ára.

Az ingatlanvásárlók körében egyre jellemzőbb az alacsony energiafogyasztású házak iránti érdeklődés. A takarékos házak értéke nő, míg a nagy energiaigényűeké csökken.

5. Tévhit: A passzív épületek bonyolultak, melyeket a laikusok nem tudnak megfelelően kezelni.

Ennek éppen az ellenkezője igaz. A passzívház nagyon könnyen kezelhető, az egyetlen karbantartási feladat, melyre figyelmet kell fordítani, a szűrőcsere. Ezt a porszívó szűrőjéhez hasonlóan maga a tulajdonos is elvégezheti évente 2-3 alkalommal.  

6. Tévhit: A szellőztető berendezés tele van baktériumokkal.

Ellenkezőleg, a friss szellőzőlevegővel működő szerkezetek nem olyanok, mint a kevert levegős klímarendszerek. A passzívházban használt szellőztetőkben a friss levegő nem keveredik az elhasználttal, külső szűrőn keresztül, por nélkül áramlik az épületbe.

7. Tévhit: A szellőztető rendszer zajos és huzatos

A berendezés csöndes, a kevés zaj kiszűrésére hangtompítókat használnak. A levegő a házba a mennyezet alatt csak az okvetlenül szükséges mennyiségben, lassan érkezik, ennek eredményeképpen a légáram minimális mértékben érezhető.

8. Tévhit: Ha elromlik a szellőztető berendezés, megfulladunk.

A szellőztető rendszereket hosszú életűnek tervezik, de abban az esetben, ha mégis elromlanak, gyorsan javíthatóak, mert minimális és egyszerű technikával vannak felszerelve. Emellett az ablakon keresztül is lehet szellőztetni.

9. Tévhit: A passzívházak csúnyák, kocka alakúak.

Energiatakarékos ház bármilyen építészeti megoldással létrehozható, az optimális kivitelezést azonban célszerű különböző formákkal és tájolással megoldani, mivel így érhetjük el leginkább a passzívház tökéletes minőségét.

10. Tévhit: A vastag szigetelés alatt a fa nem lélegzik, könnyen penészes lesz.

Ennek szintén az ellenkezője igaz, a vastag szigetelés alatt a fal közel ugyanolyan meleg, mint a házban keringő levegő, így szinte kizárt, hogy páralecsapódás keletkezzen. A falrendszerek áteresztik vagy a párazáró rétegek segítségével az épületen belül tartják a párát. A pára eltávolítása miatt fontos a szellőzés. 

A fentieken kívül még számlatan tévhit kering a passzívházakról, melyeknek általában éppen az ellenkezője igazolt. Ezért energiatakarékos ház építése előtt célszerű szakértő tanácsát kérni, így elkerülhető a mendemondák terjedése. 

Forrás: passzivhaz-magazin.hu